2007/12/31

Matchbox Unimog update – Twin Pack TP-112

Több mint egy éve, hogy írtam a Matchbox Mercedes Unimog értelmezéseiről és mivel közben a Mercedes Trailer mibenlétét is tisztáztam, végre írhatok a Twin Pack (Two Pack) megjelenéseiről. Charlie Mack sokat segített az azonosításban, így végre tudom, hogy amik nekem vannak azok TP-112-ők. Az első, a fehér-narancssárga ponyvás – nálam NRFB – változatról is tőle tudom, hogy azon az a bélcsavarodásra emlékeztető betű egy „e”. Tehát ha ő mondja, akkor a felirat „GES”. A szerelvényben sok különlegesség nincs, elől az MB-48 Unimog, hátul az MB-2 Mercedes trailer – igaz annak fix zsámolyú változata. Azt, hogy ennél a szerelvénynél sok jelentősége nincs, hogy a forgózsámoly rögzített már a piros „UR-83 Unfall-Rettung” (amennyire hiányos nyelvtudásommal sikerült felfognom, „Beleset-Mentő”) szerelvényből tudom: Lévén az Unimogon meglehetősen magasan van a vonóhorog, az utánfutó első kerékpárja a levegőben lóg! Lehet, hogy pont ezért rögzítették ezt az alkatrészt? Érdekes az is, hogy Charlie mindkét változatot 10-12 dollár körüli értékre becsüli, ezzel szemben én úgy tudom, hogy a Német piacra készült szerelvény az értékesebb, ráadásul elég sokkal. Egyébként négy különböző változatot említ, melyből kettő a sárga, „Rescue” feliratos MB-48-al kezdődik és egy „Alpine Rescue” feliratú MB-2-ben ér véget. Azok közt csak annyi a különbség, hogy az egyiknek sárga, a másiknak kék ablaka és fényhídja – népszerű nevén cici – van.

A négy különböző TP-112-ből az első. A második ugyanez, csak kék ablakokkal. A kép az eBay-ről származik.
Charlie Mack-től tudom, hogy az a felirat ott GES. Ez az NRFB viszont már az enyém! Mondtam már, hogy piszok nehéz ezeket a blistereket úgy fotózni, hogy ne csillanjanak be?
Úgy tudom, hogy ez a legértékesebb a TP-112-ők közül, lévén ez a változat csak az NSZK piacra készült. Az utánfutó első kerekei a levegőben kalimpálnak, mert az Unimog vonóhorga magasabban van.

Matchbox Convoy CY-114 Tractor Cab Good Year Fishbelly Trailer

Ez egy nagyon rövid post lesz, mert mind a Tractor Cab-et, mind a Fishbelly Trailert oda, vissza, tétre és befutóra is kiveséztem már és nem ismételném magam. Ami új, az az összeállítás, lévén ebből a két elemből álló szerelvény itt még sohasem szerepelt, holott ez a leosztás egyáltalán nem új. Az első ilyen, azaz a CY-114 2005-ből való, ez a konkrét verzió pedig 2006-ból. Még úgyis, hogy csak egy matrica a vontatón, tetszik a jópofa grafika. A Tractor Cab-nek sohasem leszek lelkes híve, ezzel a ronda, fakó szürke műanyag alvázzal, ami egyben a hűtőrácsot is adja, meg különösen nem tetszik.

Matchbox CY-114 2006-ból. Csak a Tractor Cab szürke alvázát tudnám feledni!
A Good Year matricázású Fishbelly trailer azonban kifejezetten pofás.

2007/12/27

Médiatámogató - Corvette Grand Sport by Rauscher Customs

Bevezetőnek egy szolgálati közlemény: Nincs otthon netem úgy meg nehéz blogot frissíteni. Most úgy vagyok, mint a hülyegyerek a tévéreklámból, akit a biztonsági őrök szívatnak amikor bejár a munkahelyére este netezni. Félek csak januárra változik meg érdemben a helyzet. Éljen a zökkenőmentes ADSL-szolgáltató váltás intézménye!

Rauscher kolléga sem tétlenkedett az ünnepek előtt-alatt és nekilátott Matchboxot pimpelni! Nem lövöm le a poént, tessenek ellátogatni hozzá és elolvasni az RCustom01 hiteles történetét! Amitől tulajdonképpen a legjobban tetszik, hogy egy minden tekintetben értéktelen, kukaszökevény, homokozót megjárt darabot pimpelt át! Hmmm... Azt hiszem tudom, hogy kinek fogom felajánlani a „roncstelep” feliratú cipősdobozom tartalmát újrahasznosításra!

Rút kiskacsából ezüstnyíl - RCustom01

2007/12/18

Matchbox MB-01 Mercedes Truck és MB-02 Mercedes Trailer - UPDATE

Ígéretemhez híven pótolnám az elmaradt képeket az Matchbox MB-01 Mercedes Truck posthoz.

A TP-15 NRFB. A csomagoláson Military Truck and Trailer fedőnéven fut a szerelvény.
Sajna nem lett bugyikék TP-1-em azóta, de Tamás kisegített pár, az ő példányáról készült kitűnő képpel.

2007/12/14

Matchboxon kívüliek: Majorette Ford Cargo Truck

Mindenképp csak az MB-1- MB-2 Mercedes Truck és Mercedes Trailer páros ismertetője után jöhettem elő ezzel a Matchboxon kívülivel, lévén pont azért döntöttem amellett, hogy megtartom, mert „minden Convoyok mamájára” emlékeztet. Egy kupac mindenféle részeként került a birtokomba, amit azért vettem meg a Vaterán még jó régen, mert volt egyetlen egy valami ami kellett a halomból és végül olyan áron jutott hozzám, hogy az az egy vonzó darab többet ér. Igen, néha az ember jól is tud járni ilyen helyeken. Szóval az enyém lett és megtartottam.

Francia barátaink amit megmintáztak, az a Ford Cargo teherautó. Eredetileg 1981-ben dobta piacra a könnyű teherkocsit a cég az Egyesült Királyságban. A külső megjelenéséért egy Patrick le Quément nevű úr volt a felelős. Bevallom nekem nagyon tetszik a kabin, melynek sajátossága a mélyre lenyúló oldalablakok, amik nagyban megkönnyíti a járda mellé parkolást a sofőr számára. A teherautó annyira sikeres volt, hogy Braziliában is gyártották, illetve Sterling és Freghtliner néven az Egyesült Államokban is forgalmazták. 1986-ban a Ford európai teherautó gyártása az Iveco-hoz került. Egy darabig ezek a teherautók Iveco Ford emblémát kaptak, aztán Angilában is az Iveco típusokat gyártották, majd 1997-ben leállították az egész Langley-beli gyárat. Jelenleg a brazil Ford mellett a török Ford Otosan és az indiai Ashok Leyland is még mindig gyártja.

Az eredetiről meglévő személyes emlékeim és a netről beszerzett képek alapján a Majorette-féle értelmezés egész pofásnak tűnik. Érdekes hogy sok részletben sokkal finomabb mint a jócskán idősebb Matchbox Mercedes Trailer, máshol meg sokkal elnagyoltabb. Tetszenek a ponyva gyűrődései, de az nem, hogy nem lehet levenni azt sem az utánfutóról, sem a teherautóról. Mondjuk így elveszíteni sem könnyű. A vonóhorog feletti műanyag idom kizárttá teszi, hogy szerelvény véletlenül szétakadjon, de szándékosan szétszedni is nagyon nehéz. Rendszám, TIR tábla csak az utánfutóra jutott, de gyanítom ez annak szólt, hogy ez egyben egy szerelvény. A vezetőfülke belsejéből csak az ülések támláját dolgozták ki, de aztán ennyi. Sem műszerfal, sem kormány, se más. Vicces.
Klassz játékszer, egyre nőnek a szememben ezek a francia cuccok!
A Ford Cargo Truck eredetiben.
Francia Ford Cargo katalógus - a Majorette gyártmányhoz stilszerű.
Megtetszett mert emlékeztet a Matchbox-féle Mercedes Truck szerelvényre.
A vezetőfülke belseje elnagyolt de legalább van bent valami.
Véletlenül biztos nem akad szét. Sőt! Készakarva is nehéz szétszedni.
A pótkocsi hátulja a kidolgozottabb.

2007/12/13

Médiatámogató - Lada Samara

Tommi leadja virtuálisan karácsonyi megrendeléseit a blogján egy kevéssé ismert kínai gyártó Lada Samarájára. Amúgy a születésnapja is mostanában volt - kicsit frusztrál a tudat, hogy valamivel több mint kétszer annyi idős vagyok, mint ő - úgyhogy megbocsátható, hogy folyton Saab 9000-ért nyúz! 8-) Isten éltesse!

2007/12/08

Matchbox MB-01 Mercedes Truck és MB-02 Mercedes Trailer

Egyszer régen az Matchbox M-09 Inter-State Double Freighter-t „minden Convoy kamion atyjának” tituláltam. Nos, ha ezt elfogadjuk, akkor az MB-01 és MB-02 1967-ből a mamájuk.

Ez a Regular Wheel szerelvény ugyan 87:1-hez arányú, tehát nagyobb mint az 100:1-körüli Convoyok, és semmiképp sem olyan aránytalanul liliputi, mint a Mercedes Container Truck. Érdekes, hogy ez a tulajdonképpen összetartozó szerelvény külön-külön volt megvásárolható, a klasszikus Matchbox dobozban. A regular wheel változat három gyártási éve (1967-1969), illetve a vékony-superfast kerekű változatok (1,2,3,4) két gyártási éve (1970-1971) közt nem sok jelentősége volt a dolognak, aztán később már igen. Ugyanis a Matchbox többször elővette a pótkocsit különböző szerelvényekhez. Ebből a recyclálásból most még csak egy Dodge Commando szerelvényt tudok prezentálni, de ami késik az a vonat! A pótkocsiról sok minden nem mondható el azon kívül, hogy csak a ponyva és a kerekek készültek műanyagból, és az első kerékpár forgózsámolya valóban elforog. Idővel – az újrafelhasználás során – olyan változatok is napvilágot láttak belőle, ahol ez az alkatrész fixen rögzített, amit őszintén nem értek, hogy mire jó, mert a rögzítést egy kis pöcökkel oldották meg, tehát ettől a változtatástól nem lett olcsóbb előállítani. Viszont mindegyiken van hátul vonóhorog, tehát szép hosszú road train-t lehet építeni belőlük.

A Mercedes Truck, a Mercedes-Benz LP-sorozatú teherautóinak feldolgozása, melyet 1963 és 1974 között gyártottak. Több képet is leltem róla utánfutóstul a neten – meglepő módon eladó (!) ilyen szerelvényekről – de igazán az LP1632-eshez hasonlít a legjobban, bár ahhoz pont egy háromtengelyes utánfutót kapcsoltak. A vezetőfülke belsejének kidolgozásával egyáltalán nem foglalkoztak, valószínűleg ezért van minden változatnak erősen színezett szélvédője.

Ami a Matchbox értelmezést illeti, nos majdnem teljes a gyűjteményem. Kipipálhatom a Regular Wheel MB-01 és MB-02-őt, az aranyszínű Superfast MB-10 és MB-02-őt, illetve az 1976-79 közt gyártott piros színű Twin Pack (Twopack) TP-1-et. Sajnos az 1980-as bugyikék TP-1 hiányzik, viszont az 1977-80 közt gyártott katonai festésű TP-15 megvan. (Ez utóbbi NRFB-ről még pótolnom kell a képet.)

A két első MB-01 és MB-02 változat...
...a háttérben a Regular Wheel...
...jobbra pedig a vékonykerekű Superfast verzió.
A teljes kollekció, balról-jobbra időrendben...
...a műanyagból készült ponyva színe is eltér...
...ha pedig a hátukon kalimpálnak, jól látszik az eltérés a kerekekben és a felfüggesztésekben.
TP-1 Twin Pack 1976-79 közöttről. Huhh, van még valaki, aki emlékszik arra, hogy mi az a telex?
1977-80 közt készült a TP-15 "Military Truck and Trailer" Twin Pack. Ennek a hiányos változata díszeleg itt, szintén széles Superfast kerekeken. Mint minden katonai Twin Pack-nek, ennek sincs dísztárcsája és ez így van jól. Van ebből NRFB-m is, idővel pótolom a fotót.
Ilyen az eredeti LP-sorozatú Mercedes-Benz teherautó.
Ennek a színe és az utánfutója hasonlít a Matchbox értelmezésre.
Itt viszont a teherautó tűnik jobban hasonlítani a Matchboxra a maga dupla üzemanyagtankjával a jobb oldalon.

Hamleys – A világ legjobb játékainak boltja

A héten villámlátogatást tettem Londonban, és egy erőltetett menet árán elloholtam abba a játékboltba, ami nem szerényebb szlogent választott magának, minthogy „a világ legjobb játékainak boltja”. Hát... A Hamleys tényleg nagy. A Hamleysnek tényleg van egy spéci hangulata, de a Matchbox kínálatuk szégyen. Az egykor patinás brit márka egy szerény sarkot kapott, a Minichamps, Corgi, Hot Wheels maga alá temeti a kínálatot, ami kicsivel sem nagyobb, mint mondjuk egy Tescoban itt nálunk. Az árak? Nos, 1-75 sorozatot nem érdemes hozni kintről, mert nagyjából kétszer annyiba kerülnek, mint itthon. Viszont semmi érdekeset, extrát nem láttam kint, ugyanaz a kínálat mint nálunk, amit a bécsi Mariahilfer strasse is lazán lepipál. Ha már itt tartunk, akkor eddig a legjobb árakat Németországban láttam, 90 eurocent volt az 1-75 sorozat egy számomra ismeretlen hypermarketben. Viszont az 5-ös csomagok annyiba kerülnek, mint itthon, hoztam is kettőt. Hogy ezek mikor kerülnek fel az oldalra, nem tudom, mert nagyon utálom, hogy roncsolás mentesen nem nyithatóak – pontosabban rá kéne jönnöm, hogy ezt az ördöglakat feladványt hogy lehet megoldani.

Visszatérve a Hamleys-re: Viszont nagyon szép a Corgi és Minichamps kínálat! Nem érdekelnek ezek a léptékek, sem ezek a típusok, de ami szép az, szép! Zoli vágyott Ford Escort IV-re. Nos, érdemes megnézni a Minichamps-nél! Négyajtós nincs, I-III viszont van és van Cosworth, amiről viszont nem tudom, hogy minek számít.

Viszont, hogy hogy múlik el a világ dicsősége: A Corgi is gyártat a RealToy-al! Nézzétek meg a mellékelt képet és hasonlítsátok össze a Fast Lane Superliner tartalmával! De ugyanez ismerős lehet innen is.

Real Toy, mint Corgi Wheelz. Jajj, de jó! Tesco márkanévvel ugyanez sokkal olcsóbb.

2007/11/28

Médiatámogató - Pimp my bulldózer

Tamás oldalát azért szeretem, mert csupa olyan darabbal foglalkozik, amihez én nem értek, nem érdekel, vagy éppen nem tetszik. Ez utóbbi miután elolvasom amiket ír, változni szokott. Sohasem pörögtem a Matchbox munkagépekre, ezzel szemben Tamás szép gyűjteményt halmozott fel ezekből. Itt hívnám fel a figyelmet a Tractor Shovel neonnarancssárga változatára, mely úgy néz ki az új kerekeivel, mintha a West Coast Customs - sohasem tudtam azonosulni az izlésvilágukkal - pimpelte volna szerte-szét!

2007/11/26

Médiatámogató - Svéd Acél

Tommi Volvózik. Változatok egy témára, 7x0 sorozatú Volvók három különböző játékautó előállító értelmezésében. Kicsit kopottak, kicsit megviseltek, de gyakran ezek sokkal többet jelentenek az embernek, mint a makulátan állapotban, méregdrágán vásárolt darabok.

2007/11/21

Matchbox Dodge Delivery Truck - UPDATE III.

Jó régen volt már Dodge Delivery Truck, pedig begyűjtöttem két újabb példányt és mindkettő érdekes valamiért.

A teljesen hófehér egy újabb Code 2, pontosabban annak a kezdeménye. Az átlátszó, fehér műanyag dobozon lévő felirat mindent megmagyaráz. A cégtől meg lehet rendelni az igényeinknek megfelelő matricával – célszerűen a céglogónkkal –ellátott Matchbox modelleket. Ezt a darab viszont maradt hófehér. Az ADTRUCKS – köszöni szépen – jól van és létezik, mi több változatlanul kínálnak Matchbox féle Dodge Delivery Truck-ot és más Matchbox modelleket. Ez egyébként azért érdekes, mert a Matchbox ugye nagyon régen nem gyártja már ezt a darabot, tehát vagy be van nekik spájzolva egy jókora mennyiség, vagy a Mattel hajlandó elővenni a régi szerszámokat, hogy legyártson spéci szériákat. Én egyébként az előbbire szavazok. „Mindössze” nagyjából 350 forintot kérnek darabjáért, ha legalább 500-at megrendelnek belőle. Ha lesz felesleges 170 000 – 180 000 forintom plusz még a szállítás, akkor ígérem, készíttetek Matchbox Memories reklámfestésűt! Természetesen a törzsvendégeimnek, meg Areh-nak majd ingyen fogok juttatni belőlük, a többit meg bitang drágán fogom árulni az eBay-en, mint „ritka” darabot. Sajnos az a veszély nem fenyeget, hogy ez egyhamar bekövetkezik, de ha beüt a lottó ötös, akkor megcsinálom! Szóval „hófehérke” érdekes az átlátszó, a Superfast Type H-ra emlékeztető – gyanítom teljesen ugyanaz, csak a Matchbox logó hiányzik róla – plasztik doboz miatt és azért is, mert van rajta olyan kis pöcök, mint a Big-Top Circus festésű Team Matchbox szerelvény Dodge Commandójának. Így ez is tudna vontatni ilyen kéttengelyes pótkocsit.

A piros kabinú, Woolworth címkés darab nem Code 2, hanem teljesen hétköznapi Code 1, igaz nem egy gyakori kivitel. Persze ettől még nem értékes, gyanítom rajtam kívül senki sem pörög ezekre a teherautókra. Nyomdatechnikához eke vagyok, így elképzelésem sincs, hogy ezt hogy hívják, de a matrica felirata domború. Nem kifakult és a kamera sem csalt, ilyen „napszítta” árnyalat. Viszont az MB-72-ból ez az első Type G dobozom. Sőt! Úgy egyáltalán ez az első Type G doboz, ami a gyűjteményem feldolgozott, katalogizált részébe kerül.

Ha ébren vagytok még, akkor még egy kiegészítés: A Pirelli festésű teherautók Dodge Commandójáról kiderült, hogy eredetileg egy versenyautó szállítóval és egy Porsche-val képezett egy szettet. Mellékeltem a képet erről is.

A Pirelli festésű Dodge egy ilyen szett része volt.
Matchbox Code 2 alapanyag.
Változatlanul rendelhető, de csak 500-asával.
A Woolworth Code 1 - azaz hétköznapi, kereskedelmi Matchbox változat - és Hófehérke a fel nem használt Code 2 "alapanyag".
Ha kinagyítjátok, akkor látszik a vonószem pöcök a felső modellen. Az alsón azt a kis darab szivacsot az eredeti tulajdonos ragasztotta fel ismeretlen céllal - talán, hogy ne guruljon el? A fotózás után le is esett azonnal.
Az első Type-G Superfast dobozom, ráadásul a ritka Woolworth változat van benne.
A dobozon a Pepsi emblémás premierváltozat rajza látható.
Nem feledteti, hogy hány darab Matchbox modell jelenik meg egy évben.

2007/11/20

Matchbox MB-43 Car Transporter

Megtaláltam azt az új, 2007-es kiadású Matchboxot, ami miatt igyekszem visszatérni az „igazi” 60-as, 80-as évekből származó részeihez a gyűjteményemnek, és ha pénzt költök újabb darabokra, akkor az is ilyen korú holmikra lesz.

Egyszerűen nincs utálatosabb annál, amikor egy olyan játékszert gyárt valaki, ami rendeltetésszerű használatban öt perc alatt tönkremegy. Na, az MB-43 Car Transporter pont ilyen! Meglepő módon Areh-nél nem szerepel ez a darab, de meg is értem, egy nagy nulla. Az előbbi katalógusrajz finoman szólva is idealizált. Szemre valamilyen ázsiai gyártó kisteherautóját mintázza – talán Isuzu F-sorozat, talán más – de igazából érdektelen, az ilyen teherautó 12 egy tucat. Először 2000-ben jelent meg ez a haszongépjármű a Matchbox sorozatban mint MB-28 Delivery Truck, dobozos felépítménnyel. A fém alvázzal és a kabinnal semmi bajom sem lenne, de az autószállító platója egy tragédia. Eleve a fogkefém jobb és keményebb műanyagból van, mint ez a puha, nyeklő-nyakló izé. Arra, hogy a plató keretén az a valami egy fényhíd, arra tulajdonképpen a katalógus rajzából jöttem rá. A plató hátrahúzható fekete részével nincs is semmi baj, de az, hogy a billenőplató és a merev alsó plató tulajdonképpen egyetlen darab és a kettőt két hajszálvékony csap tartja össze, az botrány! Igyekeztem lefotózni, hogy miről van szó – azt hiszem sikerült is. Szerintem 4-5 fel-le hajtás után az egész miskulancia az ifjú felhasználó kezében marad. Szégyen! Egy régi Matchboxon itt rendes zsanér lenne, mondjuk alumíniumból. Nagyjából úgy, mint a Dodge és VW dragstereken.

Ráadásul a járgány kicsi, a jelenlegi Matchbox kínálatból nem tudom mi fér rá, nagy hirtelenséggel én is az 1968-as MB-15-ös VW Bogarat találtam kompatibilisnek vele, de azt is úgy, hogy a fekete platót kicsit hátra kellett húzni. Ha ezt meg az ember túlzottan hátrahúzza, akkor túl hátra kerül a súlypontja és nem marad meg rajta a rakomány. Ehh, kiábrándító, ne költsetek rá!

Matchbox MB-43 Car Carrier, MB-28 Delivery Truck alapokon. Távolról minden rendben.
Még ebből a nézőpontból sincs baj. A fényhídról nem mondanám meg, hogy az.
Itt már látszik a baj egyik része, a jelenlegi kínálatból nem tudom mi férne fel rá.
A hátraesés határán. Persze az öreg VW nagyon könnyű.
Rendeltetésszerű használat közben...
...amitől a szánalmas műanyag csapok 5-6 hajlítás után kettétörnének.

2007/11/17

Médiatámogató - Mercury Commuter Wagon

Jó lenne tudni, hogy vajh' mi az oka, hogy a Matchbox a Mattel idők előtt feltűnően sok FoMoCo terméket dolgozott fel. Fordok, Mercuryk dögivel. Tommi egy régi kedvencemet mutatja be. Gyerekként sohasem volt ilyenem, mindig csak ácsingóztam rá. Azóta ez persze változott.

2007/11/11

Változatok egy témára: Matchbox MB-15 Volkswagen és Matchbox MB-29 Volkswagen Beetle

Függetlenül attól, hogy valaki autóbolond-e, vagy csak egyszerű földi halandó, aki normális esetben nem tudna megkülönböztetni egy Volgát egy Smarttól, a Volkswagen Bogarat mindenki ismeri. Tökéletesen feleslegesnek érzem történeti részletekre pocsékolni biteket, ha valaki a Bogárról szeretne olvasgatni, ajánlom figyelmébe Szalay Balázs Bogaráról szóló cikket a Totalcar-on, illetve SiD Bogaras oldalát.
Matchboxék előszeretettel nyúltak a témához, Arehnél 11 különböző, Bogárnak tekinthető járgányt találni 1960-tól 2002-ig, beleértve az új Beetle-t, de az olyan vadhajtásokat is, mint a Bogár dragsterek – például a korábban tárgyalt Dragon Wheels – és buggy-k.
A második kiadás a sorban az 1:59-es méretarányú, MB-15, 1968-ból. Az alvázán ez a keltezés olvasható, de csak – szokás szerint – az 1969-es katalógusban találni meg. Areh pótolhatatlan munkájának köszönhetően szemügyre vehető a regular wheel változat is a sokkal gyakoribb Superfastok mellett. Ahogy elnézem Areh képeit a legtöbb gyerkőc furának találta a rajtszámot az ajtókon és a Monte Carlo Rally emblémát az orrán, mert az ő változatain is eléggé megviseltek ezek a részletek – ha nem éppen hiányoznak. Az én példányom – ami egyébként mása Trau cimbi hű társának, Cseresznyének – közepesen megviselt. Sok gondosan kialakított, szeretni való részlet fémjelzi, a kedvencem a VW 1500 felirat a motorháztetőn. Viszont úgy fest, hogy valahogy elmérték az alvázat. Különösen a hátsó kerekek csúsztak túlzottan hátra. Szemre úgy 1 milliméterrel vannak hátrább, mint kéne. Nem tudom, hogy csak az én példányom sajátja-e – Areh valahogy úgy állította be a sajátjait, hogy ez a részlet nem kivehető – de a C-oszlop mögött csúnya sorja fut végig az autón. A régi dolgok gyűjtésében én izgalmasnak találom az adott darab történetét is – már amennyiben ismert. A legjobb indulattal is csak „B”-s állapotú autó egy Németországból behozott gyűjtemény darabja volt és egy megviselt Superfast gyűjtőtáskában érkezett, számos hasonló korú példány mellett. A tökéletes állapotú doboz viszont az első, amit B.B. kolléga „barn find” kollekciójából felhasználtam.
Az 1962-es Bogár következő feldolgozásáig 1998-ig kell várni, amikor is mint MB-48 jelenik meg. A történet a szokásos, a 98-as katalógusban még nincs, a 99-esben viszont már ott van, de az 1-75 Guide-on nincs kép ebből az évből. Hogy a Bogár örök és elpusztíthatatlan, mi sem bizonyítja jobban, hogy Areh 31 változatot jegyez belőle, számos évből. Az én narancssárga példányom, MB-29 jelöléssel azonban 2007-es. Az 1:58-as méretarányú modell kevésbé gazdag részletekben, mint a 30 évvel korábban megmintázott testvére, ráadásul a vastag festék gyakran elfedi a kidolgozott apróbb részleteket, mint például a motorházfedél feletti hűtőrácsot, vagy a VW emblémát a csomagtartón. Az, hogy a rongytetőt is a karosszéria színére fújták le, az egyenesen kiábrándító, különösen, hogy vannak olyan változatai, ahol nem követték el ezt a hibát. Ezzel együtt nem akarok igazságtalan lenni, az új-régi Bogár a cég idei kínálatának igényesebb darabjait képviseli. Például a régi típusú, fekete kaliforniai rendszámtábla a hátulján szeretni való apróság.
MB-15 a gyakori Superfast kerekekkel. Kiköpött Cseresznye.
MB-15 Volkswagen
Tökéletes doboz B.B. "barn find"-jából.
MB-29 VW Bogár 2007-ből. A vastag festék megeszi az apró részleteket.
NRFB európai bliszter.


Változatok egy témára. Szépek, de nem tökéletesek.